Résföld lapbemutató: Megfelelő alkalom

Június 18-án jelenik meg a HKK következő kiegészítője, mely Roxat földhözragadt és alvilági ügyei után jóval hihetetlenebb vidékekre kalauzol el minket. A Résföld eddig bemutatott lapjai alapján nem is baj, hogy új szabályok és laptípusok nélkül érkezik ez az eresztés, maguk az új lapok is elég izgalmat hoznak magukkal. Én ezúttal 4 lapot kaptam premier előtti bemutatásra nektek, egy-egy gyakori és nem gyakori, valamint két ritka lappal jelentkezem majd a következő napokban.

További lapbemutatókért érdemes követni a Beholder oldalát valamint a további HKK-s blogokat.

MEGFELELŐ ALKALOM

Egyből egy olyan felújítással kezdünk, amihez fogható kevés van a mostani mezőnyben. Token lapoktól már megszoktuk, hogy akár 3-4 kiegben is találkozhattunk velük, de a önálló lap viszonylag ritkán jut el addig, hogy már negyedik alkalommal kerüljön valamelyik változata a lapkészletbe. Két Alappakli és a Sárkánymágia kiegészítő után az emlékezetes illusztrációval bíró Megfelelő alkalom újból az Új Nemzedék része, bár elődeihez képest kicsit szokatlan dolgokat tud. Az előző verziókat azért is lehetett szeretni és játszani, mert kombópaklikban és építős dekkekben tudtak hasznos dolgokat, a 2022-es reinkarnáció viszont mintha direkt fricskát mutatna a felújítási logikának. Lényt ezúttal is kaphatunk, de aktív 1/1 helyett fixen permanenst (tokent) ad a lap, a fix húzás is opcionális lett, és a jelzőszedős egyedi képességnek is búcsút inthetünk. Építős dekkben nyilván jobb Szellemszolgát kapni egy 1/1 helyett, más kérdés, hogy oda vannak már messze stabilabb megoldások az induló építő lény beszerzésére.

Ha tehát szőrösszívűek vagyunk, felvetődhet a kérdés, ebből miért nem teljesen új lap lett, de egy gyakori kártyánál ne legyünk azok – sokat fogjuk ezt a lapot bizonyos versenyeken forgatni, inkább fogadjuk el a tényeket.
Egy gyakori kártyánál hatalmas potenciált jelent, ha minél több dolgot tud, ez pedig gyakorlatilag 6 különböző képességet fed le – rekordgyanús a jelenlegi ÚN gyakori szettben. (Arról nem is beszélve, hogy a tokeneken keresztül még több funkciót tudunk megoldani – pl. egy Energiafaló bekérésével zanszilánkot/aktív lényt ÉS semmizést). Ha normál versenyre ez még a rotáció elméletileg gyengülő lapkészletében sem lesz elég, minden bontott és draft verseny sztárja lesz a lap, és jó eséllyel a Nemzeti Bajnokság harmadik napján, akár a döntőben is rengeteget fogunk vele találkozni. Remélem sokat bontok majd belőle a Kondor Bélában!

A borítókép forrása: http://www.beholder.hu/blog/kiadoi_tervek_2022

Leave a comment

Design a site like this with WordPress.com
Get started